RÓLUNK

A Laguna-Gold Kft 1997-ben alakult és napjainkig számos kiskereskedelmi üzletágban tevékenykedik. Az ügyvezetőnek szakirányú végzettsége van. A cégüzemeltetésben megfelelő szakmai tapasztalatokkal, valamint tanácsadói háttérrel rendelkezik, több cég irányításában is részt vesz. A cég élete megkívánja, hogy az ügyvezető naprakész ismeretek birtokában legyen, ezért vezetői képességét a folyamatos szakirányú képzéseken való részvétellel tökéletesíti.

A vállalat emberi erőforrás gazdálkodása
A vállalkozás a dolgozók felvételére és kiválasztására kiemelt figyelmet fordít, e cél tekintetében csak elkötelezett munkatársakat vesz fel maga mellé.
A vállalkozás számára céljai megvalósításához alapvető fontosságú a foglalkoztatottak munkavégző képessége, teljesítménye. Ennek megfelelően minden dolgozó a szakképzettségének megfelelő munkakörben tevékenykedik.

A Laguna-Gold Kft-nél úgy vallják, kiemelkedő teljesítményt csak magas színvonalú képzési háttér biztosításával lehet elérni. Jelentős energia-befektetéssel az elmúlt években sikerült egy jól szervezett képzési rendszert létrehozni. Szükséges az is, hogy mindenki elkötelezze magát készségeik és ismereteik folyamatos fejlesztése mellett.

A Laguna-Gold Kft. célkitűzése
Vevőink, partnereink és dolgozóink általános és kölcsönös megelégedettségével kívánjuk az értékesítés terén elért meghatározó szerepünket tovább erősíteni. A MINŐSÉG-i elvárásoknak kultúrált környezetben, felkészült munkatársakkal, világszínvonalú, környezetbarát termékek forgalmazásával, teljes körű szervizzel szeretnénk megfelelni. A MEGBÍZHATÓSÁG szellemében korrekt üzleti magatartást alakítunk ki vevőinkkel, partnereinkkel szemben. Munkatársaink erkölcsi és anyagi MEGBECSÜLÉS-ére törekszünk. A befektetett munkával, anyagi és szellemi javakkal arányos MEGTÉRÜLÉS-t kívánunk biztosítani.

A Laguna-Gold Kft. tagjai az elmúlt évek tapasztalatai alapján rendelkeznek a szükséges ismeretekkel, háttérrel, anyagi erőforrásokkal ahhoz, hogy céljaikat meg tudják valósítani.

Üzleteink:
•  Komárom, Mártírok útja 7.
•  Baja, Határ út 93. (Sugo Center)
•  Mohács, Kyra Center
•  Dabas, Dinnyés L. u. 35.
•  Kiskunlacháza, Dózsa Gy. út 146.

A bemutatótermek vásárlói szaktanácsadást is kérhetnek – a szakértők szívesen megválaszolnak minden kérdést és segítenek a megfelelő áruk kiválasztásában, melyek teljességgel kielégítik a vásárlók igényeit.